EN HU

Diskurzus, hatalom és ellenállás a késő Kádár-kor filmszociográfiáiban

Győri, Z., Ureczky, E.: Diskurzus, hatalom és ellenállás a késő Kádár-kor filmszociográfiáiban.
Apertúra. tavasz, [27], 2013.
title:
Diskurzus, hatalom és ellenállás a késő Kádár-kor filmszociográfiáiban
authors:
  • Győri Zsolt
  • Ureczky Eszter
published:
2013
type:
article
genre:
translation
journal:
Apertúra (ISSN: 1787-7245)
language:
Hungarian
HAC:
Humanities, Literary and Cultural Studies
subjects:
diskurzus, hatalom, ellenállás, késő Kádár-kor, filmszociográfia
abstract:
John Cunningham Hungarian Cinema: From Coffee House to Multiplex című könyvének néhány évvel ezelőtti megjelenéséig a magyar dokumentumfilm a nemzetközi filmkutatás meglehetősen elhanyagolt területének számított, noha több hazai dokumentumfilmes jelentős külföldi sikereket mondhat magáénak, és népszerűségük a hazai közönség soraiban is jelentős. A magyar film történetében a játékfilm- és dokumentumfilm-gyártás mindig is termékeny kapcsolatban állt egymással, többek között Kovács András, Zolnay Pál, Mészáros Márta, Gaál István, Sára Sándor, András Ferenc, Schiffer Pál, Szomjas György, Dárday István és Bódy Gábor 1970-es és 80-as évekbeli filmjeiben. A hetvenes évek magyar mozijának egyik leginvenciózusabb vonulatát a Budapesti Iskola képezte, amelyet leginkább azzal a dokumentarista megközelítést és játékfilmes eljárásokat ötvöző filmes műfajjal azonosítanak, melyet Graham Petrie számos névvel illet: "áldokumentumfilm", "féldokumentumfilm", "dokumentum-játékfilm", "fikciós dokumentumfilm", sőt, "film-tény regény." [1] (Petrie 1982: 41) Míg a háború utáni filmgyártás első két évtizedét a nyíltan politikus alkotások fémjelzik, a rendszerváltásig tartó időszak kreatív potenciálja főként a dokumentarista/realista technikákkal való kísérletezésből fakadt, amelynek leginkább a Balázs Béla Stúdió adott otthont, mely így a kor fiatal filmeseinek és avantgárd művészeinek alkotóműhelyévé vált. Ez az eltolódás azonban nem veszélyeztette a fősodorbeli művészfilmet, és érintetlenül hagyta az olyan kanonikus rendezők pozícióját, mint Fábri Zoltán, Kovács András, Jancsó Miklós, Bacsó Péter vagy Szabó István; ugyanakkor mégiscsak egyértelműen jelezte az 1960-as évek moziját jellemző társadalmi reformista tendenciák végét, amelyek az intézményes hatalom képviselői és a művészértelmiség közötti progresszív ideológiai és társadalmi vitában gyökereztek. Szintén ebben az időszakban vált egyre jelentősebbé a szociografikus dokumentumfilm, korábban példátlan nyíltsággal érvénytelenítve az ideológia és a művészet Lenin közismert mondásával - "Minden művészet közül számunkra a legfontosabb a film" - megpecsételt szövetségét.
DEENK University of Debrecen
© 2012 University of Debrecen