"Mint amikor kesztyűben tapsolnak": Adam Foulds: Eleven útvesztő

Az Eleven útvesztő első néhány mondatának elolvasása után az olvasónak az a benyomása támadhat, hogy nem prózát, hanem lírai szöveget olvas, s a könyv végére lapozva rögtön meg is bizonyosodhatunk róla, hogy Adam Foulds valóban költőként kezdte pályáját. 2008-ban jelent meg hosszú elbeszélő költeménye The Broken Word címmel, mely az 1950-es évek Kenyájában játszódik, de a kortárs Angliába helyezett regényt is írt már (The Truth About These Strange Times, 2007). Eddigi legsikeresebb műve azonban az Eleven útvesztő (The Quickening Maze, 2009), melyet Man Booker-díjra jelöltek, és bár a díjat végül nem ő kapta (nem kisebb nevekkel versenyzett, mint Hilary Mantel, A.S. Byatt, Sarah Waters és J.M. Coetzee), finoman hullámzó, impresszionisztikus prózája nagy visszhangot keltett az angolszász regényirodalomban. A legtöbb kritikus Foulds atmoszférateremtő képességét dicséri, rámutatva, hogy a kortárs brit szerzők közül talán csak Alan Hollinghurst rendelkezik ennyire kifinomult, markánsan költői stílussal. Hollinghurst történeti érdeklődése (az 1980-as évek Londonja A szépség vonalában vagy a viktoriánus örökség a Más apától-ban ) szintén rokonítható Foulds múltba nézésével, az Eleven útvesztő ugyanakkor sokkal kevésbé cselekményesen, inkább lelki pillanatfelvételeket sorjáztatva idézi meg a 19. századot.