A pietizmus nyomai Szőnyi Benjámin kéziratos neolatin versgyűjteményében

Szőnyi Benjámin, református lelkipásztor, költő és író (1717-1794) latin nyelvű költészete kéziratos formában maradt ránk, a 223 oldalnyi terjedelmű versgyűjteményét sohasem publikálta. A kéziratos kötet első része erkölcsi tanítóköltemények gyűjteménye, a második rész jelentős hányadát pedig a fiziko-teológiai versek teszik ki. Az első rész egy szerzői előszóval kezdődik, amelyben Szőnyi arról ír, hogy a költészet eredendő funkciója az erkölcsi nevelés, a bűnök elleni fellépés, a jók erényesebb életre való ösztönzése és a rosszak bűnöktől való elriasztása. Szőnyi három könyvre osztotta fel az első egységben szereplő költeményeit. Az első könyvben található versekben mintegy bevezetésként a Magyar Királyságot mutatja be, a második könyv epigrammái a keresztény erényekről, a harmadik könyv költeményei pedig az emberi bűnökről szólnak. Ezekhez még egy függelék is kapcsolódik, amelynek témája a keresztény irányzatok egymás közötti békéje és egyetértése. A kötet második fele bőséges fiziko-teológiai korpuszt tár az olvasó elé, amely több helyen bibliai-teológiai értelmezését is tartalmazza a bemutatott természeti elemeknek, csodás jelenségeknek és élőlényeknek. A tanulmányban a kötet átgondolt koncepcióval és felépítéssel rendelkező, vélhetően kiadásra szánt első részét, az abban hangsúlyos erkölcsi tanítóköltészetet mutatom be részletekbe menően, amellyel Szőnyi a hitvédelmet szolgálja, ugyanakkor ezzel összefüggésben itt-ott már fiziko-teológiai utalásokat is belecsempész a versekbe.