Gondolatok a hollywoodi háborús film műfajának kulturális és esztétikai ideológiájáról

Tanulmányomban a háború kulturális reprezentációjának kérdésére koncentrálok; a háború ábrázolására és annak legitimálására kidolgozott kulturális beszédmódok (diskurzusok) identitáspolitikája érdekel. Az önkép kialakításának, megszilárdításának és megvallásának számos technikája ismert; egyesek tisztán pozitív, mások pozitív és negatív ? vagyis ellenségképeket is eredményező ? identifikációkra ösztönöznek. Tanulmányom tulajdonképpeni tárgyát ez utóbbi, a mi/ők antagonisztikus, dualizmuson alapuló narratíva elemzése képezi. Gilles Deleuze és Félix Guattari nomadológiai tézisei teremtenek argumentációs kontextust a mi/ők narratíva kulturális dimenziójának a feltárására. Ez a kultúra szövetébe mélyen beágyazott, a háborús retorikában meghatározó szerepet játszó (de nem csak arra korlátozódó és abban sem egyeduralkodó) alakzat legtöbbünk számára a filmvászonról ismerős. Az önkép és az ellenségkép kialakításának kulturális technikái már a mozi kezdetekor megjelentek a filmekben, és jelentőségük a propaganda iránti politikai és ideológiai igénnyel párhuzamosan, folyamatosan erősödött. Dolgozatomban a hollywoodi háborús film műfajának klasszikus, illetve revizionista (új-hollywoodi) típusát ? a normatív értékrendhez való megtérést elősegítő, illetve az azt elutasító beszédmódot ? különböztetem meg, majd ez utóbbi példájaként Stanley Kubrick két filmjét elemzem.