A jóllét és jólét szigetei: Ian McEwan: A gyermektörvény

Ian McEwan az egyik legegyenletesebben teljesítő kortárs brit regényíró, s ez legalább annyira bizalomkeltő, mint amennyire a kifulladás veszélyével fenyegető tulajdonsága. Tizennégy regény, három novelláskötet és egyéb színpadi, illetve televíziós művek szerzőjeként a Man Booker-díjas McEwan sokszorosan bizonyította már, hogy átütő erővel képes megragadni sorsfordító emberi helyzetek mély érzelmi dinamikáját. Ugyanakkor lehetetlen figyelmen kívül hagyni azt a regényeit meghatározó tendenciát, hogy ezek a bizonyos lélektani krízisek jellegzetesen középkorú, magasan képzett, jól szituált, ám meglehetősen eseménytelen hétköznapjaikban már-már elvesző szereplőket érintenek: egy idegsebészt (Szombat), egy kémet (Mézesmadzag), egy fizikust (Solar), egy politikust (The Child in Time); magyarul legújabban olvasható, immár tizenharmadik regényében pedig egy felsőbírósági bírónőt. A gyermektörvény azonban hamar eloszlatja az esetleges olvasói gyanakvást, mert egyszerre képes életszerűen ábrázolni az ötvenkilenc éves Fiona Maye egymásba fonódó szakmai és magánéleti válságait, színvonalasan mutatva fel a szerző stílusát fémjelző látszólagos nyelvi egyszerűséget, alapos szakmai kutatómunkát és pszichológiai kiélezettséget. Akár az író ars poeticájaként vagy a regény kicsinyítő tükreként is olvasható a bírónő precízen megfogalmazott ítéleteinek jellemzése, melyet egyik nagyra becsült kollégája fogalmaz meg, amennyiben bennük ?szépséggé egyesül az isteni távolságtartás és az ördögi megértés" (20).